Orosházától a
világhírnévig
1969-et mutatott a naptár, amikor a
szegedi orvostudományi egyetem egy végzős
hallgatója friss diplomájával a
zsebében Amerikába disszidált. Az orosházi
szemész főorvos fia, Kaáli
Nagy Géza István akkortájt nem látott
itthon esélyt a szakmai boldogulására, s
tudásának, szorgalmának és
kitartásának meg is lett az eredménye a
tengerentúlon. Steven G. Kaali professzor
munkásságát az egész világon
ismerik, s hazánkban is egymásután
alapította meg a lombikbébi intézeteket,
melyek nevével édesapja emléke előtt tiszteleg az
ismert orvos.
Kaáli
professzor a '80-as évek elején bekapcsolódhatott
az
akkor még újdonságnak számító
induló lombikbébi programba, s ez adta meg a
lehetőséget arra, hogy a rendszerváltást
követően Magyarországon is
meghonosítsa a már nyugaton jól bevált
és széles körben alkalmazott
eljárásokat. Az első hazai centrumot 1992-ben Budapesten
nyitották, majd Szegeden, aztán Győrben, - itt 1999-ben
-, s a sor tovább folytatódott.
Az egész világon egyedülálló, hogy
egyetlen lombikbébi-intézmény adja az
ország
születéseinek két százalékát.
Lombikbébi-kezelés összesen 12 helyen működik
szerte az országban. Napjainkban a Kaáli-intézetek
a hazai lombikbébi-kezelések
60-65 százalékát végzik.
Eredményeik, nemzetközi
összehasonlításban is
kiemelkedők, ugyanis a beavatkozások 27-28
százaléka sikeres. Ma már naponta
két-három „Kaális-baba” születik
az ország különböző kórházaiban. A
Kaáli Intézet Budapesten, Szegeden, Győrben,
Debrecenben, Miskolcon, valamint társintézetük
Tapolcán közvetlenül elérhető.
Ennek az országos intézményrendszernek az
eredményes működését a széleskörű
hazai tapasztalatokkal rendelkező, amerikai és
nyugat-európai képzéseken is
részt vett orvosok és biológusok
biztosítják. Az intézetek munkatársai a
magas
színvonalú lombikbébi kezelések
végzése mellett szakmai
továbbképzéseket is
tartanak, tudományos kutatásokat is végeznek. Az
utóbbiak eredményeiről a világ
szakmai közvéleménye rendszeresen
tájékozódhat a rangos nemzetközi
folyóiratokban megjelent
publikációkból. Fontos még
megemlíteni, hogy az első magyar nyelvű, meddőséggel
foglalkozó orvosi
szakkönyvet is a Kaáli Intézet munkatársai
írták. ("A meddőség korszerű
diagnosztikája és kezelése" Medicina
Könyvkiadó, 2006) Bár Magyarországon,
hasonlóan a fejlett ipari országokhoz,
hozzávetőlegesen 150-200 ezer meddő
házaspár várja hónapról
hónapra hiába a gyermekáldást,
évente csupán 25-30 ezer
pár keresi fel ezzel a problémával az orvost.
Pedig a meddőség okait ki kell
vizsgálni, s az eredmények ismeretében meg kell
választani a
megfelelő kezelést. Ez nem csak a
lombikbébi-eljárás lehet. Sokszor elég a
hormonális stimuláció vagy az
inszemináció, a mesterséges spermiumbevitel is. A
megfelelő kivizsgálás után a
párokkal közösen beszélik meg a teendőket. Ha
más nem segít, akkor
választják az úgynevezett in vitro, azaz
méhen kívüli megtermékenyítést.
A kor előrehaladtával a férfiakéval szemben a
nők termékenysége csökkenő tendenciát mutat.
Ez azonban közel sem jelenti azt,
hogy a 40 évesnél idősebb nőknek alig lenne
esélyük a gyermekáldásra.
A lombikbébi kezelés azoknál a
pároknál alkalmazható, akik meddők.
Meddőségről
akkor beszélünk, ha egy pár védekezés
nélkül, normális nemi élet mellett 1-2
év
alatt, nem képes gyermeknemzésre. Magyarországon
becslések szerint minden
hetedik házaspár, azaz mintegy 150 ezer ember meddő.
Hazánkban lombikbébi program
segítségével évente
1500-2000 gyermek jön a világra. Ezen babák
száma 1,5 százalék, ez elég kevés
az európai országokhoz képest, ahol 4-5
százalék a skandináv országokban 7-8
százalék Lombikbébi kezelésen, a
szervezeten kívül történő
megtermékenyítés
különböző formáit értjük, amelynek
során a petesejteket és a spermiumokat kontrollált
laboratóriumi környezetben
egyesítik, majd a megtermékenyített petesejtet
visszaültetik a méhüregbe. IVF
(in vitro fertilizáció) más néven a
lombikbébi elnevezés onnan ered, hogy a női
szervezeten kívül, in vitro, azaz üvegben (lombikban)
termékenyítik meg a petesejtet.
Napjainkban e beavatkozások segítségével
összességében már legalább 25-45
százalékos eredményességgel érhető
el terhesség. Az eljárás sikeressége
nagymértékben függ a technikai és
személyzeti feltételektől, a higiénés
viszonyoktól, a nő és a férfi
egészségi állapotától illetve
életkorától. Három
embrió visszaültetése esetén, 30 év
alatti életkorban 30-45 százalékos a
terhesség bekövetkeztének
valószínűsége, 30-35 év között
kb. 25-30 százalék, 35
és 40 év között 15-20 százalék,
40-45 éves kor között kb. 5 százalék.
Aki 45
éves kor fölött kíván ilyen
eljárást,
annak külön nyilatkozatban kell tudomásul vennie, hogy
a terhesség
valószínűsége 1 százalék alatti.
A Kaáli Intézetek elérhetőségei:
Budapest
Kaáli Intézet Ambuláns
Nőgyógyászat
1125 Budapest , Istenhegyi út 54/a.
Telefon: (1) 202-28-02, (1) 202-23-88, (1) 202-22-96
Fax: 214-60-50
Web: www.kaali.hu
E-mail: budapest@kaali.hu
Debrecen
Kaáli Intézet Debrecen, DE OEC Asszisztált
Reprodukciós Központ
4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98.
Telefon: +36 (52) 537-517; (52) 537-518; (52) 537-617
Fax: +36 (52) 537-618
Web: http://kaali.dote.hu/
E-mail: kaalideb@jaguar.unideb.hu
Győr
Kaáli Intézet
9026 Győr, Szabadrév u. 11.
Telefon: (96) 511-210, (96)511-213
Fax: (96) 511-216, (96)511-212
Web: http://www.gyor.kaali.hu
E-mail: gyor@kaali.hu
Miskolc
Kaáli Intézet
3526 Miskolc Szentpéteri kapu 72-76.
Telefon: (46) 347-600, (46) 347-170
Fax (46) 347-125
E-mail: miskolc@kaali.hu
Szeged
Kaáli Intézet - SZOTE Asszisztált
Reprodukciós Központja
6725 Szeged, Semmelweis u. 1.
Telefon / Fax: (62) 423-623
E-mail: kaaliszeged@tiszanet.hu
Tapolca
Pannon Reprodukciós Intézet
8300 Tapolca, Bartók Béla u. 1-3.
Tel.: (87) 510-365
E-mail: pri@kaali.hu