„A
csoda az a külső esemény, melynek
azért nem
értjük az okát - mert az belül
történik.
Ez minden
gyógyulásnak,
teremtő mágiának, alkotásnak
a titka.
Először belül - aztán
kívül.”
(Müller
Péter)
| 1978
korszakalkotó dátum az orvostudomány
történetében: Angliában ekkor
látta
meg a napvilágot a világ első
lombikbabája. Louise
Brown mellett ma már több mint
hárommillióan,
hazánkban körülbelül 30 ezren
köszönhetik e módszernek az
életüket. A L o m b i k c s o d á k című kötet dr. Kőrösi Tamás, a győri Kaáli Intézet orvos-igazgatója, dr. Kőváriné Szalánczi Krisztina pszichológus és Vida Melinda újságíró közös munkájának az eredménye. A könyv célja az, hogy az olvasó bepillantást nyerjen a lombikprogram módszerének alkalmazásába, az orvosi, technológiai eredmények mellett a gyermektelenség lelki hátterén, pszichés gátjain is elgondolkodhasson. És persze nem utolsó sorban reményt adjon és kitartásra buzdítsa a párokat azáltal is, hogy például megismerteti velük a debreceni kislány, Tóth Luca születésének mindenki számára erőt adó történetét, akinek az édesanyja rengeteg beavatkozáson és műtéten túl, 13 lombiprogramot és rengeteg győri utat vállalt azért, hogy a gyermeke megszülethessen. Mert a hit és a kitartás legtöbbször meghozzák a vágyott, ám gyakran már-már elérhetetlennek tűnő csodákat. A csodákat, melyek időnként hosszú-hosszú évek kétségbeesett, könnyes pillanatokkal átszőtt, reményteli várakozásai után, lombikokban és orvosok segítségével fogannak... |
![]() |